100 gyermekprogrammal vár a Gyermeknapi Hétvégén a Zoo Debrecen, ahol az egyszülős családokra is gondolnak!
Írta: Holló RóbertMájus 25-én és 26-án a gyermekeké lesz a főszerep a város legsokszínűbb szabadidős létesítményében, ahol a tavasszal megújult természet csodáival, korlátlan vidámparki kalandokkal és nagyszabású programkavalkáddal – a két nap alatt összesen 100 gyermekprogrammal, többek között zenei fellépőkkel, bűvészműsorral és extrémsport-bemutatókkal – várnak kicsiket és nagyokat: • 24 vidámparki játékelem, többek között a míves Barokk körhinta, a kicsiknek kedves Kacsavonat és az örök klasszikus dodzsem!
Jávorantilop született a Zoo Debrecenben, most elnevezheti!
Írta: Holló RóbertA Gyermeknapi Hétvége közeledtével a Zoo Debrecen azzal az örömhírrel szolgálhat, hogy első utódját neveli a néhány évvel ezelőtti állományújítás keretében érkezett jávorantilop-tehene.
Gyerekeknek szóló csodavilág! Elképesztő táborokban vakációzhatnak idén a gyerekek nyáron
Írta: Holló RóbertAz elmúlt évek talán legszínesebb, legváltozatosabb vakációjára készülhetnek a diákok, elképesztő témák, újfajta táborok várják a gyerekeket a június 24-én kezdődő nyári szünetben.
A Nem Adom Fel Alapítvány büszkén jelentette be április 30-án a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben megrendezett sajtótájékoztatóján, hogy sikerrel zárult a Baross utcai támogatott lakhatási projekt a Józsefvárosban. Az alapítvány támogatott lakhatás projektje az önálló életvitelt segíti elő a fogyatékossággal élő személyek számára.
A héten Plókai Attila válogatott labdarúgó, hátvéd, a Kispest-Honvéd, a Debreceni VSC és a Vasas korábbi játékosa volt a vendége a Médiaválogatott Sztártitkok adásának.
DJ Páz, aki a 2000-es években mint italo DJ hódított hazánkban, egy hosszabb angliai kihagyás után most újra alkot. Nem is akárkivel alapított közös formációt, hanem a DJ Szatmári és Jucus hangjaként ismert Jucus oldalán!
Lesd meg itt a "Vár ránk a nyár" című track videóját!
Josh és Betti feat. Curtis - A szombat az esetem
Írta: Holló RóbertJosh és Betti az elmúlt két évben sikeresen vezették be új felállásukat és élő koncertshowjukat. Az idei nyárra is hoztak egy igazán forró partislágert, ezúttal az ország fenegyereke, Curtis közreműködésével.
Nézd meg itt "A szombat az esetem" című dal videóját!
Zokogott az anya, mert a tanárok szerint kutyaneve van a gyerekének
Írta: Holló RóbertA pedagógusok egymás között arról beszéltek, hogy a gyereknek kutyaneve van, ami véletlenül az édesanya fülébe jutott, és érthető módon rosszul viselte a tanárok gúnyolódását.
Ez aztán az ételkülönlegesség! Élő békát talált az elviteles ételében
Írta: Holló RóbertNem kis meglepetés érte a falatozó férfit.
Nemrég jelent meg Juhász Marci második szólólemeze, a "(H)Arccal a nap felé". Az új albumon tíz saját szerzemény kapott helyet, melyekben olyan zenészkiválóságok is feltűnnek egy-egy dal erejéig, mint például Szász Feri, Probojszki Matyi, Fonay Tibor, Cséry Zoltán, Schneider Szilveszter, Tóth Tomi, vagy a szintén a Roadból ismert Molnár Máté, akivel ezúttal egy közös duett is született.
Nézd meg a "Háttal magamnak" című felvétel videóját itt!
Még...
Idegen segítette ki a négyéves kisfiút, aki elveszítette a születésnapjára kapott pénzt
Írta: Holló RóbertVolt férje spermáját használta fel, hogy a barátnőjével gyerekük lehessen
Írta: Holló RóbertLinda Fruits ma már egy nővel él boldog párkapcsolatban, de együtt laknak volt férjével és gyerekeikkel.
Megjelent Mészáros Tamás "A lelkünk együtt csavarog" című romantikus újdonsága, melynek szerzője Szikora Róbert.
Nézd meg itt "A lelkünk együtt csavarog" című felvétel klipjét!
Kelly Clarkson – favorite kind of high (David Guetta Remix)
Írta: Holló RóbertA világhírű énekesnő, Kelly Clarkson újabb rádióbarát felvétellel jelentkezik. A „favorite kind of high" a június végén megjelent tizedik stúdióalbuma, a 'chemistry' legfrissebb előfutára.
Nézzétek meg itt a felvételhez készített klipet!