Napra pontosan legutóbbi klubkoncertje után négy évvel, április 24-én érkezik Budapestre a skót hard rock veterán zenekara, a Nazareth. A 45 év és a sok skót whisky mit sem ártott az énekes McCafferty hangjának, sőt: lehet hogy éppen ez a híresen karcos, máig jellegzetes és erős orgánum titka? A Club 202-ben egy német csapat, a Tri State Corner is játszik majd a Nazareth előtt. Bővebben... Hozzászólás
A rádióhallgatók minden idők kedvenc albumát kereste a brit BBC Radio 2, ahol a Coldplay olyan csapatokat utasított a háta mögé, mint a Pink Floyd és a Beatles. A szavazáson a Rush Of Blood To The Head – a Coldplay második, 2002-ben megjelent korongja – végzett az élen.
Legutóbb 2011-ben indult koncertkörútra Paul McCartney, kis pihenő után azonban újból útra kel. Az Out There! turné idén júniusban indul és több olyan állomást is tartalmaz majd, ahol az énekes korábban sohasem járt. Így az első bejelentett dátumok közt szerepel a varsói National Stadium is, amelynek érdekessége, hogy ez lesz az első alkalom, hogy McCartney Lengyelországban jár.
A H&M büszkén jelenti be, hogy a nyári kampányra a globális
A legendás előadó és legszorgalmasabb gitáros, Joe Satriani |
A To Be Loved lesz a kanadai énekes nyolcadik stúdióalbuma. A korong az Egyesült Királyságban április 15-én, Kanadában április 22-én, az Államokban pedig április 23-án jelenik meg.
A Grammy- és Emmy-díjas Justin Timberlake vadonatúj albuma, a "The
Jeff Scott Soto személyében a dallamos heavy metal, hard rock és AOR zene egyik legkeresettebb énekese érkezik Budapestre. Évtizedes karrierje alatt a Talisman frontembereként ismertté vált Jeff dolgozott Yngwie Malmsteen és Axel Rudi Pell oldalán, énekelt az Egyesült Államok legsikeresebb szimfonikus metal produkciójában és Queen-tribute show-jában, de ismerhetjük a hangját rocksztárokról készített mozifilmekből is. Április 20-án saját zenekarával érkezik a Barba Negra Music Clubba, ahol Jorge Salan és a Danger Angel, valamint hazai színekben az Avatar és az Ozirisz is szerepel.
A nemzetközi pop szupersztár, Avril Lavigne vadonatúj dalával tér
Május 6-án kerül boltokba Rod Stewart legújabb stúdiólemeze. A Time névre keresztelt 12 számos anyag érdekessége, hogy közel két évtized telt el azóta, hogy Stewart maga szerzett dalokat, ám most egy számot kivéve mind a szöveg, mind a produceri munkálatok őt dicsérik. |
- Kelly Clarkson "Stronger (What Doesn't Kill You)" című slágere #1 a Billboard Hot 100-on!
- Ellie Goulding a Billboard listán
- Kasza Tibor feat. DJ Shao - Nem kell más
- Ajánlja fel adója 1%-át az az Egyesület a Sérült Emberekért szervezet számára.
- Gringo Sztár - Télen-nyáron nyár
- Beyoncé - Best Thing I Never Had
- Adele - Rolling In The Deep
- Alexandra Stan - Mr Saxo Beat
- DJ Earworm - The Only Time is Tonight
- LMFAO - Party Rock Anthem ft. Lauren Bennett, GoonRock







